Egy műkő vízköpő szobor, állatfigura érdekessé teszi kerti tavát.


elfelejtett jelszó

HUF

© 2006-2011 Átrió - az oldalon feltüntetett árak forintban értendődnek és tartalmazzák az áfát!
Peter Trans 2000 Kft - cím: 2337 Délegyháza, Kéktó sétány 130. adószám:11391643-2-13 cégj: 13-09-171924
A műkő története:
Az egyik legkorábbi műkő az ún. Coade-kő volt, melyet Eleanor Coade (1733-1821), egy brit üzletasszony talált fel és tett népszerűvé. Alapjaiban véve egy kiégetett kerámiáról van szó, amit legelőször 1769 és 1833 között árultak. Később 1844-ben Frederick Ransome szabadalmaztatta saját szilikátkövét, új utat nyitva a műkőgyártásnak. Az általa levédett műkő homok, őrölt kovakő és alkinek (azaz acetilén-szénhidrogének) keveréke volt. Ez a keverék magas hőmérsékleten meggőzölve önthetővé, könnyen alakíthatóvá vált, így sírköveket, malomköveket, vázákat, dísztárgyakat lehetett készíteni belőle. Ransome cégének munkáját ma is meg lehet tekinteni, például a híres brightoni akváriumban is megtalálható az a fajta anyag, amit kidolgozott. A műkő fejlődésének következő állomása a Leicestershire-beli Mountsorrelhez kötődik; ez nem más, mint a Viktória-kő. Készítésekor az öntőformába porrá őrölt gránitot és Portland cementet töltöttek, három az egyhez arányban. Annak érdekében, hogy a végtermék minél ellenállóbb legyen a párával és a város szennyezett levegőjével szemben, az így kapott keverék megkeményedése után a még kötésben lévő blokkokat nátriumszilikát oldatba tették körülbelül két hétre. Az oldatot magába szívta a készülő anyag, és ettől kevésbé porózus és sokkal keményebb lett az így létrejött kő.

De mi a műkő létrehozásának célja és lényege? Alapvetően olyan mesterséges betont akartak létrehozni, ami esztétikai, tapintás, időállóság tekintetében egyaránt kimagaslik a normál betonhoz képest. A legtöbb modern műkő cement felhasználásával készül. Kötőanyagként ezek közül is fehér cement felhasználásával, amelyet pépesítve a színes kőőrlemény közé helyezünk el.

A műkövek osztályozása:
A műkő természetes kövek őrleményéből készül cement kötőanyagú beton hozzáadásával, amely a következő szempontok figyelembevételével osztályozható:
A cementalapú műkő kőzúzalékot és kőport tartalmaz, erős cementtel kötésben, valamint adalékanyagokkal erősítve. A nagyobb kopásállóság és fagyállóság elérése érdekében mindemellett gyakran tömöríteni szokták. Ez általában a következőképpen történik: géppel préselik a keveréket, majd gyorsszárító kamrában megszárítják; vagy sablonokba töltve rázóasztalon is tömöríthetik. Az ilyen műkövet használják többek között sírkőként, vagy szabadtéri burkolásra (térkő); de készülhet belőle korlát, párkány, könyöklő, lépcső, lábazat, oszlop, vázák, művészi kivitelű szobrok, vagy díszítők. A felület a durván csiszolttól a fényezett kivitelig teljes szélességben terjedhet. Például az úgynevezett stokkolással a kívánt felület érdesebbé tehető, az esetleges csúszást megelőzendő (ezt a technikát lépcsőknél szokták alkalmazni).

Egy kerti tó az udvarában, kertjében üde színfoltja környezetének, ahol Ön is megnyugszik. Ezt a pozitív hatást fokozni tudja egy vagy több műkő vízköpő beállításával. Egy ilyen vízköpő segítségével izgalmassá és egyedivé teheti kerti tavát. A víz és a növények látványa, a víz csobogása igazi kikapcsolódás minden embernek, e nyugodt és pihentető állapot elérésében segít Önnek széleskörű vízköpő szobor választékunk. Vízköpő szobraink műkőből készülnek, harmonikusan belesimulnak a tájba. Ezek a műkő vízköpők a többi műkő termékünkhöz hasonlóan fagyállóak, kiváló minőségű alapanyagokból, tartós használatra gyártják őket, hogy az esetleges zord időjárás minden szeszélyével szemben állják a sarat.

Cégünk kínálatában megtalálható klasszikus férfi, női, gyermekalakos vízköpő, kisebb méretű vízköpő állatfigura (például maci, béka, delfin), és különleges szakállas torzó vízköpő is 55 cm-es magasságban. Válassza ki, melyik vízköpő szobor illik leginkább a kertje stílusához! A klasszikus női, illetve férfi alakok, valamint gyermekeket ábrázoló vízköpők ízléses dekorációként szolgálhatnak kertjében. Megtalálható köztük például halat tartó fiú figura, illetve korsós női alak is.

A hagyományosabb férfi- és női egész alakos vízköpők önmagukban is díszítik, izgalmassá varázsolják környezetüket. A fentebb említett egész alakos műkő vízköpők közül a Poseidon-t ábrázoló kétféle magasságban is kapható, Ádám és Éva ülő helyzetben pedig 82, illetve 62 cm-es magasságban. Nagyobb méretű kerti tavak, medencék partjára rendkívül dekoratív a 170 cm magasságú női alakot ábrázoló műkő vízköpő szobrunk gömb talapzaton. Ezek a műkő vízköpők önmagukban, a medence közepén is izgalmassá varázsolják a kertet. A halat ölelő fiú vízköpő szobor elhelyezése olyan kertbe ajánlott, ahol van halastó vagy kerti tó. Ez a kerti szobrocska egyébként számos más, üzleteinkben is megtalálható elemmel összeépíthető. Többfunkciós kerti darab lévén használhatjuk például csobogót díszítő tartozékaként, szoborként, vagy csak egyszerűen vízköpőként.

Ha
viszont egy játékosabb figurával szeretné kerti tavát feldobni, vagy egy kedves ismerősét megajándékozni, akkor számos vízköpő állatfigura közül válogathat. Kitűnő ajándék bármilyen alkalomra, biztosan örömet fog szerezni bármelyik darabbal. Egy vízköpő állatfigura kihelyezésével egy kis vidámságot csempészhet a vízparti nyugalomba. A macis, halas, delfines, békás műkő vízköpők többféle méretben és színárnyalatban kaphatók. A delfin figurás vízköpőt mediterrán jellegű kertekbe is tudjuk ajánlani, bronzos színárnyalatban igazán különleges látvány. Gyermekpancsolók és úszómedencék vidám kiegészítője a nagy béka és a fekvő maci vízköpő nálunk megvásárolható. Az utóbbi műkő termék virágtartót is magába foglal (a fekvő mellett hordós változatban is kapható). A játékos kinézetű pingvin vízköpő szobor önmagában, és szökőkút csúcsdíszeként is felhasználható. A szobor minőségi fehér cementből és kőzúzalékból készül.

Vízköpőinkkel kerti tavát teheti izgalmassá, egyedivé. Egy vízköpő szoborral beviheti kertjébe a víz megnyugtató csobogását. A kő, mint természetes anyag, jól illeszkedik a növényekhez és a zöld környezetbe. Műkő vízköpőink az időjárás viszontagságainak teljes mértékben ellenállnak. Egy műkő vízköpő vagy vízköpő állatfigura segítségével különlegessé varázsolhatja kertjét, kerti tavát. A kőből készült tárgyak anyaguknál fogva valósággal beülnek a természetes környezetbe, kellemesen organikus hatást nyújtva. Harmóniában vannak a növényekkel, ezt a harmóniát pedig csak fokozza a víz látványa és csobogásának pihentető hangja. Az ilyen nyugtató atmoszférát nyújtó környezetben eltöltött idő pedig felbecsülhetetlen értékű!

Nem csak magánszemélyeknek ajánljuk ezeket a termékeket. Közfürdőkben – uszodák, strandok, gyógyfürdők – is emelik a közösségi terek szépségét műkő vízköpőink. Látványuk megnyugtatja a betérő vendégeket és gyógyulni vágyókat. Ezekben az intézményekben fontos a megfelelő légkör megteremtése, mely gyógyítóan és pihentetően hat az emberekre. Ez az igény valósággal megköveteli az olyan természetesnek ható, a víz őselemmel kapcsolatos termék jelenlétét, mint amilyen a vízköpő szobor is. Ilyen helyszínekre a korsóval ellátott női alakos vízköpő szobor például kitűnő választás, hiszen összekapcsolja az eleganciát a víz áldásos hatásaival, de ajánlhatjuk akár a halas szobrot is, vízköpő állatfigura választékunkból.

A hagyományos szoboralakos, a mókás állatfigurás és a komolyabb oszlopos, tálcás, virágtartóval kombinált vízköpők a mai kertek, kerti tavak elengedhetetlen tartozékai. Fontos kiemelnünk, hogy neves magyar kőfaragó műhelyek termékeit is ajánljuk kiváló minőségben. Műkő vízköpőink több színben megrendelhetők. Kisebb és nagyobb műkő vízköpőink alkalmasak különböző méretű és stílusú kerti tavak dekorálására, mindenki saját ízlése szerint. Akinek kisebb kertje van, amiben valószínűleg nem férne el egy szökőkút, annak például ajánlunk nagyon szép álló műkő vízköpőinket, melyek télen-nyáron díszítik a kertet.

Az üres falfelületek nem csak a lakásban kínálnak számtalan lehetőséget a díszítésre. A ház, a különböző melléképületek vagy a kert falai kis fantáziával és megfelelő dekorációval vonzó kerti elemmé változtathatók. Kúszónövényeket futtathatunk rájuk, vagy egy ötletes műkő vízköpővel enyhíthetjük a magas falak okozta bezártság érzetet is. A szakállas torzó műkő vízköpő tökéletesen megfelel erre a célra. Ez a termék megidézi a középkori templomok falát ékesítő vízköpők hangulatát. Ez a műkő vízköpő izgalmas színekben kapható, például akár mohazöld vagy bézs színben.

Válogasson magyar kőfaragó mesterek kimagasló minőségű és magas esztétikai elvárásoknak megfelelő munkái közül! A gyártók minden egyes alkotásukra teljes körű fagyállósági és színtartóssági garanciát vállalnak. Hagyományosan manufakturális módszerekkel készített kis szériás termékekről van szó, melyeket dinasztikus alapokon működő kisüzemekben állítanak elő. Tekintse meg kínálatunkat, és találja meg, melyik vízköpő szobor vagy éppen vízköpő állatfigura az, ami a kertjéhez leginkább illik; amelyben Ön és családja is örömét leli!