Kerti fa kiegészítőként kínálunk fa virágtartókat, kutyaházakat, kerekes kutakat.


elfelejtett jelszó

HUF

© 2006-2011 Átrió - az oldalon feltüntetett árak forintban értendődnek és tartalmazzák az áfát!
Peter Trans 2000 Kft - cím: 2337 Délegyháza, Kéktó sétány 130. adószám:11391643-2-13 cégj: 13-09-171924
Az emberiség a fát, mint nyersanyagot már az idők kezdete óta hasznosítja meglehetősen széles körben; életünk részévé vált. A fa elégetésével például nem csak világítani, hanem hőt termelni is tudunk. Számos különféle tárgyat tudunk létrehozni belőle, mechanikai tulajdonságait kihasználva: műalkotásokat faraghatunk, járműveket építhetünk, vagy akár egész épületeket húzhatunk fel. Emellett kémiai átalakítások segítségével gyárthatunk a fából faszenet, cellulózt, gyógyszereket, és egyéb vegyi anyagokat is. Elsődlegesen a kitermelt fát a faipar és a vegyipar használja fel leginkább, számtalan hagyományos mesterség mellett.

A fa kivágása, vagyis a fakitermelés az a folyamat, mely végérvényesen átváltoztatja azt élőlényből ipari nyersanyaggá. Egyik legfigyelemreméltóbb hasznossága és jelentősége a fának, mint anyagnak nagyrészt abban rejlik, hogy miután elhal és elveszti nedvességtartalmát, rendkívül hosszú ideig képes megőrizni állagát és kedvező mechanikai tulajdonságait – ellentétben a lágy szárú növényekkel. További említésre méltó előnyei ennek a nyersanyagnak, hogy természetes forrásból származik, viszonylag könnyen beszerezhető, nagyon jól átalakítható és rugalmassága is kitűnő, valamint remekül lehet színezni különféle állati, növényi nedvekkel és levelekkel. Továbbá elmondható róla, hogy időtálló, ha adottak bizonyos feltételek. Eme tulajdonságának egyik legmarkánsabb példája Velence, mely csaknem egy évezrede áll vörösfenyő cölöpökön.

Azért is volt képes a fa ilyen népszerű maradni ipari hasznosítását tekintve, mert újratermelődő nyersanyagról van szó. Emellett roppant mód elősegíti felhasználását, hogy egyszerű a kitermelése, és kis energiaigényű a feldolgozása. Másik vitathatatlan előnye számos egyéb anyaggal szemben, hogy a fa teljességgel természetes és környezetbarát. Ráadásul az adott céltól függően még válogathatunk is, hogy pontosan melyik faanyag lenne a legkiemelkedőbb, a rengeteg különböző tulajdonságú fafaj közül. A bükk például egy olyan faj, amely az egyik legsokoldalúbban felhasználható: készítenek belőle székeket, sportszereket, de edényeket és kanalakat is – összességében véve az egyik legegészségesebbnek mondott háztartási fatömegcikk. Igazán pihentető érzés például egy kellemes színű, fából készült háttámlás karosszékben elfogyasztani reggelinket, szép kerti környezetben.

A fa az egyik őselem az univerzumban, ennél fogva jelentős hatással van az emberi szervezetre is. Nem véletlen tehát, hogy a Föld lelkének is nevezik. Az ötezer éves múltra visszatekintő kínai filozófia szerint a fa a megújulást és az újratermelődést szimbolizálja. Mi sem bizonyítja ránk gyakorolt hatását és időtlenségét jobban, mint hogy ma is töretlen népszerűségnek örvend ez a nyersanyag. Napjaink embere is szívesen használja a fát különféle célokra, különböző tereken: megtalálhatjuk kertben, otthonunkban, közterületeken és számos intézményben is használati tárgyként, gyermekjátékok formájában, vagy kerti bútorként. Utóbbi kategóriából rendkívül széles választékot kínálunk üzleteinkben is, legyen szó akár kiülőről, hintaágyról, fa garnitúrákról és kiegészítőkről, illetve játszóházakról és tartozékaikról.

Kerti fa kiegészítőként és dekorációként használható fa dísztárgyakat is kínálunk. A kerti kiegészítők segítségével fokozni tudjuk az összhangot kertünkben, színesebbé tehetjük a környezetünket, ráadásul mindemellett meghatározott funkciót is betöltenek. Régóta szeretné meglepni például házi kedvencét egy kényelmes kutyaházzal? Látogasson el üzleteinkbe és nézze meg kínálatunkat! Gombaölő szerrel kezelt kiváló minőségű fenyőfából készítjük kutyaházainkat, többféle színárnyalatban. Válassza ki a legmegfelelőbb méretű lakot! Tacskónak vagy pincsinek a kisméretű, pulinak, uszkárnak, spánielnek a közepes méretű, német juhásznak, labradornak a nagyméretű kutyaházakat ajánljuk.

Kutyaházaink és további termékeink tartósságára garancia a szakszerű anyagkezelés, precíz gyártástechnológia, és az egyénre szabott odafigyelés. A természetes anyagokból készült kiegészítő tárgyak mindenkire jó hatással vannak, megnyugtatják a szemet, testet, lelket egyaránt. Ajánljuk fából gyártott kiegészítőink széles választékát magánszemélyeknek és közületeknek egyaránt. A fabútorok környezetünkben a legtermészetesebb hatást keltik. Melegséget, biztonságot sugároznak. Ezek a kerti kiegészítő bútorok tartósak, esztétikusak és sokoldalúan felhasználhatók.

Fenyő, éger, akác, és vörösfenyő felhasználásával készülnek termékeink. Fáinkat gombaölő szerrel kezeljük és lazúr festékkel három rétegben festjük, tartósítjuk, mely védelmet nyújt az UV sugárzás és egyéb ártalmas környezeti tényezők ellen. Így lesznek igazán időtállóak kerti fa kiegészítőink, melyek közül fa virágtartóink, virágládáink különösen említésre méltóak.

Fenyőből vagy rönk akácból készült virágládánk színes dekoráció lehet például teraszon, kertben egyaránt. Fenyőfából készült szögletes formában üde színfolt bármilyen környezetben ez a fa virágtartó. Jól használható méretben készítjük, hogy sokféle igénynek megfeleljen. Különleges termékünk az apácarácsos virágláda, amely 136 cm-es magasságával és a beültetett növények szépségével figyelemre méltó kerti kiegészítő egy étterem bejáratánál is – kisebb udvarok dekorálására pedig önmagában is elegendő ez a remek fa virágtartó. Az utóbbi időben nagyon kedvelt az apácarácsos oldalfal, kerti kiülőknél is tetszetős megoldás.

Játszótéren, parkokban hasznos kerti fa kiegészítő a szeméttartó. Önkormányzatok figyelmébe is ajánljuk praktikus szemetesünket. Oktatási intézmények udvarán a gyerekek egyszerűen tudják használni, a pedagógusokat pedig segíti a környezet védelmére irányuló nevelésben. Ez egy egyszerű fából gyártott kisbútor, amelyet természetes anyagból, kis tetővel, tetszetős kivitelben készítünk. Magánszemélyeknek is rendkívül praktikus kiegészítő.

Igényes
kerti dísz továbbá a nádtetős apácarácsos kerekes kút is. Ez a fa kerekes kút méretesebb kertben is érvényesül nagy magassága miatt. A régi korok hangulatát idéző fából gyártott kút tanyán is megállja a helyét. Nagyon jól mutat ez a termékünk az apácarácsos kiülő mellett például, de más kerti bútorok közé (hintaágy, kutyaház, stb.) is kiválóan beilleszthető.

A ma emberének egyre fokozottabban van igénye arra, hogy természetes anyagokból készült tárgyakkal vegye körül magát. Termékeink körét folyamatosan bővítjük, hogy mindenki kedvére tudja alakítani kertjét. Egyszerű fa virágtartónk jól kiemeli a kert, a lakóház egyediségét. Más kerti bútorokat is díszít, kiemel például egy kerti hintaágyat vagy a kapubejárót. Mindenképpen színesíti a körülötte levő felületeket. Fából készült bútoraink mellé bármelyik fa kiegészítőnk harmonizál.

A kerti bútorok megfelelő elhelyezése nagyon fontos a kertről alkotott összkép kialakításában. Egy esztétikus kutyaház már a bejáratnál jó hatással van ránk. Szép, piros muskátlik hangulatos fa virágtartóba ültetve fokozzák az ember szépérzetét. Cégünk készségesen áll az Önök rendelkezésére kerti kiegészítők széles választékával. Ezek a fa kisbútorok feldobják a teret, de funkciójuk is van. A kerti kiülő mellett – legyen az fedett vagy nyitott – mindenképpen van helye egy szép fa kiegészítőnek.

Különleges
dekoráció a fa kerekes kút például tájjellegű intézmények udvarán. A hagyományőrző tanyacsárdák udvarán kötelező dísztárgy e termékünk. Az apácarácsos kerekes kút már messziről magára vonja a figyelmet. Ha úgy tartja kedvünk, párkányát még tovább dekorálhatjuk színes virágokkal. Mindig a részletekben rejlik a lényeg – nos, ez a mondás a kerti fa kiegészítő termékekre is igaz!

Ajándéknak is kitűnőek ezek a kiegészítők. Egy szép, természetes hatású fa virágtartó edénynek mindenki tud örülni, bármilyen alkalomra kedves figyelmesség. Kirakható teraszra, erkélyre, párkányra, mindenütt jól mutat növényekkel beültetve. Fából készült kisbútoraink öltöztetik környezetüket, természetesen nagyon sokat számít a jó elhelyezés is. Kreatívan is foglalkozhatunk bútordarabjainkkal. Például bármikor át tudjuk festeni a színüket, hangulatunk szerint. Egy kert kinézete akkor mondható harmonikusnak, ha benne a kisebb kerti kiegészítők is megfelelő arányban helyet kapnak. Cégünk ezért fektet nagy hangsúlyt kerti fa kiegészítők gyártására.

Fából gyártott hintaágyunk állítható háttámlával igazán különleges kerti kiegészítő. Anyaga akác és égerfa. Ülőfelületének hossza 1,6 m, amelyen akár három személy is kényelmesen ringatózhat. Előnye még, hogy ülőfelülete fekvővé átalakítható. Kényelmesen kinyújtózva lehet rajta szunyókálni, olvasgatni kerti környezetben. Ez a kerti fa kiegészítő 1,90 m hosszú ülőfelülettel és zsindelytetővel is rendelhető, illetve méretre szabott párnát is árusítunk hozzá. Egyszerű, tartós és hasznos bútordarab. Ahol a lakás adottságai megengedik, például van télikert, ott bevihető és a családot télen is felvidítja ez praktikus kerti fa kiegészítő.

Nyilvános
tereken, parkokban, játszótereken is jó szolgálatot tehetnek termékeink. Természetbarát szemétgyűjtő edényeink hasznosak környezetvédelmi szempontból is. A fa virágtartó is kellemes színfoltja tud lenni szabadtéri közösségi helyeknek. Ráadásul a szakszerű kezelésnek köszönhetően tartós használatúak kerti fa kiegészítőink. Minden egyes termékünk gyártására fokozottan figyelnek szakembereink, hogy a kedves vásárlók a legjobb minőséget kapják. Ha tehát fa virágtartót, kutyaházat, vagy más kerti kiegészítőket keres, látogasson el személyesen is üzleteinkbe, és győződjön meg termékeink kiváló minőségéről!